Nem teljesen friss az élmény - néhány hete volt szerencsénk ehhez az élményhez, amikor is egy "kellemes nyárestét" kívánva a Vajdahunyad Várban terveztünk eltölteni egy estét. A Magyar Virtuózok Kamarazenekar játszott Szenthelyi Miklós szólóival.
A Virtuózokat rég hallottam, a Városligetben is rég voltam, szép idő is volt, szóval semmi sem jelezte előre az est kimenetelét (vagy csak nem ismertem fel a jeleket... Az első gyanús mozanat a hangszórók látványa volt. Miután letisztítottam a koszos flair-széket, szemembe ötlöttek a nagy hangládák a színpad két oldalán. Reménykedhettem volna abban, hogy ezt egy korábbi jazzkoncerten használták, de mivel öt méterre tölem egy keverő volt, mögötte egy hangmérnökkel már nem reménykedhettem. Az érzés szinte analóg volt azzal, amikor egy ötcsillagos szállodában megtudtam egyszer, hogy a várva várt vacsora " a vendégek nagy örömére" svédasztalos minden pénteken (azaz a minőség elkótyavetyélése). Nos ez be is jött. Az erősített komolyzene tényleg olyan mint egy érzelgős death metal koncert: csak a lényeg hiányzik.
A helyszínről egyébként jókat kell mondjak. Bár eddig csak pálinkagőzös fejjel, holmi esküvők közben szabadultam be a kertbe este, akkor is és most is megállapítottam, hogy a díszletek első osztályúak. Nem foghattam fel ugyanakkor, hogy a koncert közben hogy engedhettek be a közönséggel szembeni megvilágított balkonra egy fotóst, aki csak részben a koncertet, inkább a potemkin-Jáki templomot fényképezte, ide oda járkálva a lámpák előtt.
Na és a koncert. Nem kertelek: a felénél eljöttünk. Azaz elmenekültünk. Az első részben ugyanis nem egy kamarazenekart és egy messze földön híres szólistát láthattunk a színpadon, hanem egy unott haknibandát, akinek a vonó felemelése is nyűg, a közönség minőségi szórakoztatásáról ne is beszéljünk (és az egységes öltözetről sem), valamint egy embert aki letudta a kötelező szólót, de inkább otthon sörözne. Szenthelyi mindig emblematikus figuraként élt bennem, mint a minőségben kompromisszumiot nem ismerő művész. Nos... fogjuk fel úgy, hogy nem az ő napja volt ez.
Kár is tovább boncolgatni az amúgy borsos árú koncertet, szaladtunk amerre láttunk, közben a nyáréji szellő az arcunkat simította, a Városliget tücskei ciripeltek, és olyan jó volt mindezt a maga természetes tökéletességében, erősítés nélkül élvezni.
